| Az Európai Bizottság Poszterversenye 2008 |
|
Az Európai Bizottság Igazságügyek, Szabadság és Biztonság Főigazgatósága
európai poszterversenyt indít "A gyermekek védelemhez való joga" címmel. A
benevezett poszterek a gyermekek és serdülők Európai Unióban biztosított
védelmének a tematikáját kell, hogy megjelenítsék.
A pályázati felhívást Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke hirdette meg először 2006-ban, mely az EuroJeunes és ProPager-Ascii francia-lengyel szervezet irányításával valósult meg. A pályázati felhívás tulajdonképpen egy Európa szintű plakátverseny, amely ezévben Magyarországon szintén az Úton Egyesület koordinálásában kerül megrendezésre. Az Európai Bizottságtól kapott feladatunk a pályázati felhívás eljuttatása a célcsoportokhoz, a fiatalok csoportjainak motiválása a részvételre, az elkészült plakátok fogadása, formai szelektálása, zsűriztetése és a díjkiosztó rendezvény megszervezése. A 2008-as verseny menete és naptára hasonló a tavalyihoz. Két kategóriában 10-14 és 15-18 évesek indulhatnak a versenyen, akár több plakáttal. Egy fő több csapatban is szerepelhet. A 4 fős csoportok regisztrálása után a plakátok egy formai szelekció után eljutnak a biráló bizottság elé, a zsűri döntése után pedig az első három helyezettet meghívjuk a Díjkiosztó Ceremóniára 2008. november 20-án a Gyermekjogi Világnapra, és hivatalosan is kihírdetjük a helyezéseket. A két első helyezett csoport plakátjait tovább küldjük Brüsszelbe az Európai Fordulóra, és ha helyezést ér el a plakát az európai mezőnyben is, akkor a készítők és a csoportvezető meghívást kapnak az európai díjkiosztóra, Brüsszelbe. Kérjük, hogy alaposan tanulmányozzák át a verseny magyar nyelvű honlapját (www.euroifjusag.eu - itt a térképen Magyarországra kattintva juthatnak el a magyar nyelvű verzióhoz.), ahol minden szükséges információt megtudhatnak a pályázat részleteiről! A programra való jelentkezési lapot, valamint a verseny nevezési lapját szintén ezen a web oldalon találhatják meg. További információkért keressék az Úton Egyesületet az alábbi elérhetőségek valamelyikén: "Úton" Ifjúsági - Kulturális Egyesület H-4024 Debrecen, Rákóczi u 62/a fsz/1 Tel: 06-30-676-3638 Fax: 06-52-531-565 Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Kedvencekhez (238) | Idézés a honlapján | Találatok: 1570
Hozzászólás
Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6 |
||||||